Ivan Štrpka

Az álmatlanság feszültsége, amelytől

nem lehet lehunyni a szemet

mint valami éjszakai tárgy lebbenésétől.

A szerelem köztes stádiumai. Sikolyok. Tollak
keverednek tollakkal. Macska hál a kutyafattyal.

Menyét szaglászik a kakasmadarak után. Nyest
flörtöl nyíltan minden nyúllal.

A kikötők elsüllyedtek. És a hullámzó éjjeleken

hajóink orra még mindig durván hatol,

a monoton folyton a sötéten izzó

sóhajtozó hullámokba.

Oda-vissza. Ide és oda.

Bunda öleli át a nőt.

Sikollyal borítom fel a pislogó lámpát.

Az őszi sárban, a havas latyakban,
esővel és forró éjjeli vérrel keverve,

pirkadatkor megjelennek a halvány

női idomok - egy hárpia nyomai.

Napätie nespavosti, pred ktory'm
nemožno zatvoriť oči
ako pred neskutočným nočným predmetom.
Medzipolohy lásky. Škreky. Perie sa mieša
s perím. Maćka sa pári so psím bastardom.
Lasica snorí po kohútoch, po vtákoch. Kuna
nezastrene koketuje s každým zajacom.
Prístavy stroskotali. A za kolísavych nocí

hroty našich lodí ďalej drsno vnikajú
do pevných, temno svetielkujúcich a monotone
vzdychajúcich vĺn.

Tam a späť. Sem a tam.
Srsť objíma ženu.

S vykrikom prevrhujem sliepňajúcu lampu.

V jesennom blate, pomiešanom so snehom,
dažďom a teplou nočnou krvou,
sa na svitaní objavujú ľahučké
ženské stopy harpye.