Kápolna
Miroslav Válek
Ha a napsütötte kertben nőnél,
naponta messziről jönnék
hozzátok a kertbe ibolyáért,
és lábadnak kápolnát emelnék.
A lábad, ha le nem roskadsz,
két rózsaoszlop lenne,
amelyek – ezt már a bolond is tudja –
boltívbe fognak, míg nem omlani kezdesz.
A harangtoronyban, hol lágy a szólam,
magasan van a boltozat felett, s úgy hiszem,
ha nyitva lenne egyszem mentsváram,
illatos almákat temérdek veszem.
Ha lenne egy kápolnám, s igazi lenne,
nem járna oda vasárnap zsúfolásig a falu.
Egymagam játszanék az almákkal benne
és éjszakára száz lakattal zárva lenne a kapu.
Kaplnka
Miroslav Válek
Keby si rástla v záhrade a na slnku,
chodil by som každodenne z diaľky
k vám do záhrady na fialky
a tvojim nohám spravil by som kaplnku.
Tvoje nohy, keby si si nesadla,
boli by v nej dva ružové stĺpy,
ktoré vždycky - to vie už aj hlúpy -
držia klenbu, aby na ne nespadla.
Vo zvonici, kde to bije zľahučka,
je vysoko nad klenbou, no skrátka,
keby boli otvorené vrátka,
našiel by som voňavé jabĺčka.
Keby som tak kaplnku ja takú mával,
namojdušu nebol by v nej nával,
sám by som sa s jabĺčkami hrával
a na noc ju na sto zámkov zamykal.
Hányadik éjjel már
Miroslav Válek
Hideg szél kopogtatja a spalettát,
csillagok raja zümmög fenn és odaát.
Hányadik éjjel már,
Hányadik éjjel oly nehéz már mint a mai?
Szerelmemként, örömömként, sorsomként tekintek rád.
Virrasztok, mint sebzett vad az éjben.
A félelem, mint tövis fon körül.
Mi sosem férne bele egy ép észbe,
reszkető szív fohászhoz szegül:
Ha nem szeretsz, már nem is kedvelsz,
legalább egy rideg sorral nevess ki.
Úgyis megmarad mélyen a szenvedő szerelem bennem,
s büszkeségem sem fog ettől végleg elveszni.
Hideg szél kopogtatja a spalettát,
csillagok raja zümmög fenn és odaát.
Hányadik éjjel már,
Hányadik éjjel oly nehéz már mint a mai?
Szerelmemként, örömömként, sorsomként tekintek rád.
Už koľkú noc
Miroslav Válek
Studený vietor okenicou plieska,
v ďalekých výškach bzučí hviezdny roj.
Už koľkú noc,
už koľkú noc tak ťažko je jak dneska?
Si jediná láska moja, šťastie moje, osud môj.
Bdiem celú noc jak postrelené zviera.
Strach obklopil ma ako bodľače.
Čomu sa zdravá myseľ veriť vzpiera,
zúfalé srdce stokrát oplače:
Ak neľubiš ma, nemáš ma už rada,
tak aspoň jedným chladným riadkom vysmej sa.
Veď moja láska, čo tak kruto stráda,
nebude preto menšia, hrdosť pyšnejšia.
Studený vietor okenicou plieska,
v ďaľekých výškach bzučí hviezdny roj.
Už koľkú noc,
už koľkú noc tak ťažko je jak dneska?
Si jediná láska moja, šťastie moje, osud môj.
Szó
Miroslav Válek
(1)
A Kommunista Pártnak, amely megtanít emberré válni
Ásítozva felolvassák a termek mélyén alant,
Nyúló szájjal mondják ki: “Írt.
Mindenről valamit. Verset. Rövid szavakat.”
Ó, költészet, gyönyörű özvegy vagy így,
annyira a végén! Senkié sem voltál még?
Még az az őrült, különc, romantikusé sem,
aki veled tündökölt sötét lakásában;
elég volt testet érinteni a testhez
és éltél, de a fájdalom cellájában?
Ez csak hozzávetőleges, bizonytalan:
különös önéletrajz, curriculum vitae.
Szerettétek egymást, s mégsem untalan,
de végső soron egyszerű: menni kell innét.
Ez a szerelem: ez gyűlölet;
hisz tudja ő, hogy újra mással alszol,
s ő az ágyában csak egy plüsst markol,
az az övé, téged már hiába hajszol.
És azt tetted, ami az álmaidhoz passzolt:
Egy üres zug a szívben, egy vers illata.
És a bizonyosság, hogy majd visszatérnek
remények, szerelmek, őszi esők.
Csak azt a dalt, azt a dalt nyelték el az idők.
Járnak a dalok körbe-körbe,
az asztal körül, föl-le…
Csak egy dal aludt el valahol.
És az egyik addig keservesen sírt.
(2)
A Kommunista Pártnak, amely megtanít emberré válni
Hát vigyétek, ha már kínálkozik.
Nevét egy kalapból húzzátok ki.
Nos, tudod, hogy szerencsejáték talán!
S mi az élet? Ezer fájdalom s kacagás.
Hogy értetek őrizte minden nektárját?
Hogy őt siratta, gyógyította s élte át?
Na látod: ilyen a dicsőség illata.
Ha! Persze tudjuk: nincs benne hiba.
Újra felölt bármit, mi eszébe jut
visszahúzódó, aztán mindenki utána fut.
És mégis csak az örömért van itt.
Várjanak, kérem. A szó is lehet kés.
Szavaik tónusát kérem mérsékeljék még.
A szó túlmutat a halálon, s a törvényeken is rég.
És hogy benső hittel álltak sokan ott?
Egyszer majd úgy fognak, mint mikor a himnusz szól.
Kevesebbet akarnál belőle, mégis megfejtenéd.
A vers lehet hazugságé vagy az ártatlanságé,
de mindig más köpenyt ölt magára
és csak akkor tiéd, ha elhagyott valahára.
(3)
A Kommunista Pártnak, amely megtanít emberré válni
Az igazság meghalt. Fátyolba borult a költészet arca.
Még a legolcsóbb szóban is nyílik egy fekete virág.
Vadállatként rohannak: kiben lesz majd bátorság
hogy megszűnjön általa a világ összes baja?
Könnyű azt mondani, hogy: Élj!
Súlytalan szó ez sokaknak rég.
Szinte semmi. Csak mondd: Higgy és élj!
Revolver, tiszta mint az éj.
Egyetlen golyóban az igazság pora ég.
A néma sötétség már téged néz,
cinikusan kémlel téged a hold,
teli, Júdásnál az ezüst zsold;
nincs nála, de téged birtokol rég.
S halkan jár az utcákon a félelem.
Mintha a riadalom is félne épp
- vagy csak vár, több terror kell még?
Oh,
véres demokrácia!
Az a vén zsonglőr gyenge már
s mégis, halálakor ő hozná el a halált.
Tűz!
Szerelmes madárpár homokos porondon,
virágok és kés, amely szúrni fog egy ponton.
Tűz!
A szegény angyal aludni tér,
s a galamb fejét a szárnya alá rejté.
Tűz!
A város felvágott erektől vérzik.
Koszorúk illata
és tömjén zamata.
Tűz!
Szerelmeseknek.
(Szerelem hamvai, legyetek gyengédek.)
Tűz!
Gyermekkori láz csillogó szemei,
a katedrálisok ujjai,
az égen bolyongó jelek,
egy istenre utalva,
aki folyton habozik.
Tűz!
Belépett a gyilkos,
lába nyomta a küszöböt.
Tűz!
Égő folyó.
A glóbusz golyóként süvölt,
ostobán fröcsköl a szökőkút
magasba lőtt.
Tűz!
Egy személynek.
Év:
(Töltse ki szükség szerint.)
Tábornok Úr,
nincsenek olyan órák,
mik megmutatják korunk mi óriás.
Még a szobrok szemeiben is
csillog a ragyogás.
Ma pedig ismét megfeszítünk
ezer Krisztust mint tisztulás.
Aszeptikusan, tisztán,
ahogy az utasítások kívánják.
Csak néhány kommunista maradt.
Igen nagy probléma.
De a tábornok
maga egy isten.
Sakkozik magával,
s szavak helyett
csak legyint: “Holnap!”
Hozzáteszi:
“Nem kell szeretniük
ha elnyeli a félelmük.
Legyen meg az én akaratom.
Sakk-mattot adok.”
Fekete eb nyargal a fehér reggelen.
Találd ki, találd ki, hol volt, máig fejtheted.
Hol volt, mindegy is, akad ilyen hely elég.
S egy fekete eb nyargal a fehér reggelen, feketeség.
Boldogságból vagy örömből, de fehér
egy fehér emberi csontot visz gazdái elé…
Kommunisták?
Igen!
Különleges kiváltsággal készültünk:
életfogytiglant ültök,
életfogytiglant az árulásért.
Esküdjetek hamisan az igazságért,
de most ne.
A hallgatás méreg.
Tehát kézről-kézre:
akit akartok, csak vigyétek.
Értitek?
Jézus Krisztus,
Milyen csend van!
Bele a hurokba,
Elejtett nagy fenevad!
Slovo
Miroslav Válek
(1)
Komunistickej strane, ktorá ma učí stať sa človekom
Prečítajú ju, zívnu z hĺbky sál,
akoby zívli levy: „Napísal.
O všetkom niečo. Báseň. Slovíčka."
Ó, poézia, krásna vdovička,
toľkých si mala! Teba nemal nik?
Ani ten blázon, čudák, romantik,
ktorý si tebou svietil v tmavom byte;
stačilo škrtnúť telom o telo
a žilo sa, aj keď to bolelo?
Približné je to, je to neurčité:
podivuhodné curriculum vitae.
Milujete sa, ale neľúbite,
no vcelku prosté: treba čím skôr ísť.
To je tá láska: táto nenávisť;
veď on vie, že zasa s niekým spíš,
že to, čo hladká, je len hebký plyš,
že patrí ti, že ty mu nepatríš.
A spravila si, len čo robia sny:
Prázdny kút v srdci, vôňa po básni.
A istota, že zas sa budú vracať
nádeje, lásky, dažde jesenné.
Iba tá pieseň, len tá pieseň nie.
Idú piesne dokola,
okolo stola -la -la...
Len jedna pieseň kdesi zaspala.
A jedna horko plakala.
(2)
Komunistickej strane, ktorá ma učí stať sa človekom
Tak si ju berte, keď sa ponúka.
Ťahajte si jej meno z klobúka.
No to sa vie, že ide o hazard!
A čo je život? Možno tiež len žart.
Že chránila si pre vás všetok peľ?
Že preplakal ju, prežil, prebolel?
No vidíte: už k sláve privoňal!
Cha! Poznáme to: profesionál.
Znova si zloží, čo mu napadne
- raz ostýchavé a raz nápadné.
A ona predsa je tu pre rozkoš.
Zadržte, prosím. Slovo je aj nôž.
Zmiernite radšej ľahkovážny tón.
Je slovo nad smrť, slovo nad zákon.
A že s ňou toľkí žili intímne?
Raz budú pri nej stáť jak pri hymne.
Chcite ju menej mať a viacej rozlúštiť.
Je báseň lož a báseň čistý štít,
no každá chodí v inom kabáte
a vaša je, len keď ju nemáte.
(3)
Komunistickej strane, ktorá ma učí stať sa človekom
Zomrela pravda. A poézia s tvárou v závoji.
Aj v najlacnejšom slove veje čierny flór.
Predbiehajú sa ako divé: ktoré skôr
údesnú ranu sveta zahojí?
Ono sa ľahko povie: Ži!
No slovo ozaj málo zaváži.
Ba takmer nič. Len povedz: Ži a ver!
Noc, jednoznačná ako revolver.
A celá pravda v jednom náboji.
Už obzerá ťa mlčanlivá tma,
cynickým okom luny si ťa skúma,
okrúhlym ako Judášova suma;
ešte je nemá, ale už ťa má.
A ticho chodí po uliciach strach.
Ba aj strach akoby sa trocha bál
- či predlžujúc hrôzu, iba vyčkáva?
Ach,
demokracia je krvavá!
Ten starý žonglér slabý je
a zabíjaný zabije.
Páľ!
Dve hrdličky v piesku manéže,
kvety a nôž, ktorý zareže.
Páľ!
Úbohý anjel sa k spánku uložil
a vtáčiu hlavu ukryl pod krídla.
Páľ!
Krváca mesto z podrezaných žíl.
Vôňa vencov
a vôňa kadidla.
Páľ!
Do milencov.
(Popol lásky, buď im ľahučký.)
Páľ!
Lesklé oči detskej horúčky,
prsty katedrál,
znamenia putujúce po nebi,
označujúce boha,
čo sa zdráha.
Páľ!
Do dverí vsunula sa noha
vraha.
Páľ!
Horí rieka.
Zemeguľa piští ako brok,
fontána hlúpo strieka
do výšok.
Páľ!
Do človeka.
Rok:
(Doplňte vždy podľa potreby.)
Pán generál,
niet hodín, ktoré by
ukázali veľkosť nášho času.
Aj oči sôch
blednú od úžasu.
Dnes ukrižovali sme zasa tisíc kristov
odrazu.
Asepticky, čisto,
podľa rozkazu.
Zostalo len pár komunistov.
Škoda.
No generál
sám je boh.
Sám so sebou
partiu šachu hrá
a miesto slov
len mávne rukou: nazajtra!
A dodá:
„Nemusia ma milovať,
kým sa boja.
Buď vôľa moja.
Mat."
Bielym ránom beží čierny pes.
Hádaj, hádaj, kde to bolo, hádaj ešte dnes.
Kde to bolo, na tom nezáleží, takých miest je dosť.
A čierny pes bielym ránom beží ako čiernou ranou.
Pre šťastie a pre radosť,
bielu, bielu ľudskú kosť nesie svojim pánom...
Komunisti?
Áno!
Pre vás tu máme zvláštnu výsadu:
život za zradu,
za zradu život.
Prisahajte falošne aj krivo,
ale hneď.
Mlčanie je jed.
Tak z rúčky do rúčky:
kto chceš, ber.
Porozumeli ste?
Ježišu Kriste,
Akí tichučkí!
Do slučky
Tú zver!
Lángoló fejjel
Miroslav Válek
Szeretném, ha reggel szikra lennél,
hogy mindég szemem előtt pattanva rebbenjél.
Szikra a szememnél,
mélysötét éjszaka közepén.
Egy ilyen éjszakán szállnék én az égbe.
Délben te lehetnél fejemben a nap égése.
Hogy azt beszéljék rólam: egész fejem lángol.
Hogy elborítsa beteg fejemet a vak ámor.
Délidőben:
lángoló fejjel is rád gondolok.
Este, fél nyolckor: hosszan keresem a húrokat,
Hogy játszak rajtad
aranyos csillagokat
véres kámzsás holdképeket.
Este, fél nyolckor:
telítsd meg a nagy sötét végtelent.
S boldog lennék, ha egy éjjelen azt mondanád: igen.
Igen a szívedben, és igen a szádon.
Szikra a szememben, s a fejem egyre csak lángol.
Mélysötét éjszaka közepette.
Megragadtad figyelmemet.
S hlavou v ohni
Miroslav Válek
Rád by som bol, keby si bola ráno iskrou,
aby si mi vždy, keď svitá, padla do oka.
Iskra v oku,
noc, noc hlboká.
V takej noci k nebu by som stúpal.
Napoludnie by si mohla byť môj úpal.
Aby o mne hovorili: Celý horí.
Aby som bol z teba trocha chorý.
Napoludnie:
s hlavou v ohni myslieť na teba.
O pol ôsmej večer: dlho hľadám struny.
Aby som ťa zahral
podľa zlata hviezd
a podľa krvi luny.
O pol ôsmej večer:
aby ťa bol celý vesmír plný.
A rád by som bol, keby si raz v noci bola: áno.
Áno na srdci, a áno na ústach.
Iskra v oku, hlava v ohni,
noc, noc hlboká.
Padla si mi do oka.
Betűről betűre
Miroslav Válek
Sírnék, de nincs miért sírnom.
Gondolnék rá, de nincs kire.
Betűről betűre e verset írom,
részegít, mint a gőzös borospince.
Betűről betűre, s így tovább…
Nincs annyi betű az ábécében már,
mint amennyi árulás, hamisság,
ne nézz vissza, ne, soha tán!
Minden világos közöttünk;
a szerelem, s a szakítás is mögöttünk.
Egy kő, egy vízbe hajított kő.
Po písmenku
Miroslav Válek
Plakal by som, ale nemám za čím.
Myslel by som, nemám na koho.
Po písmenku si tú pieseň značím,
opíja ma ako alkohol.
Po písmenku, po písmenku ďalšie…
Ani toľkých v abecede niet,
Koľko zrád a podlosti a falše.
Nepozeraj, nie, nedívaj sa späť.
Medzi nami je už všetko jasné;
aj tá láska, aj tie rozchody.
Kameň, kameň zahodený do vody.
Gyufák
Miroslav Válek
A szomorúság gyufája csendesen elér
(már nem számít, nem számít a név sem),
A magány a kilincs érintése nélkül is betér
és elveszett dolgokra emlékeztet.
Lassan jő az éjfél; s hirtelen mind
az összes ami már egyszer elégett,
az eső ujja között szárnyán akadt egy pinty
s minden csepp az üvegen kavicsként zengett.
Egy régi gyufa ismét fellobban,
és úgy éget a lángja mint oly régen;
szerettem őt, a vallomás felbukkan,
de a neve már semmit sem jelent nékem.
Szőke fürtjei álomból lebbennek körém,
párás szemét homályság szürkélte,
de én már más vagyok, ő is más felém,
a nevet már nincs aki érdekelje.
Reggelre a gyufaláng végleg elszökik,
s egy füstcsík, afféle tétova tanú,
mesél arról mi minket végleg összeköttetik,
mikor emlékemben gyengéden fejünkre húz,
egy megtört szívet és zavart ajkakat, mégis
hazudnak: a név már nem számít itt.
Zápalky
Miroslav Válek
Zápalka smútku chytá potichučky
(už dávno nezáleží na mene),
samota prišla bez dotknutia kľučky
a pripomína veci stratené.
Cez polnoc tiahne; zrazu horia krute
i ostatné, čo boli spálené,
prst dažďa chytá vtáka za perute
a kvapky bijú na sklo ako kamene.
Zápalka dávna zažína sa znova
a tak jak dávno pália ma jej plamene;
mal som ju rád; no škoda o tom slova,
už dávno nezáleží na mene.
Jej plavá kader ako zo sna vlaje
a šerejú sa oči zahmlené,
no ja som iný, ona zmenená je
a dávno nezáleží na mene.
Nad ránom celkom zápalka sa láme
a prúžok dymu, svedok váhavý,
prezradí všetkým, na čo spomíname,
keď nakreslí nám jemne nad hlavy
zlomené srdce a pery zmámené,
čo klamú: nezáleží na mene.
Szemle
Miroslav Válek
Reggel nyolc van
virágoznak az almafák, kutyák őrzik az ajtót,
és a szellők is alszanak.
Nem óhajtok a rímekre gondolni,
átlapozám lelkiismeretemet,
mint egy régi albumot a fényképeiddel,
melyekre már nem is hasonlítasz,
és amelyekről rég megfeledkeztél.
Ne félj, már nem zavarlak sokáig.
Minden rendben van,
fegyvert lábhoz!
Prehliadka
Miroslav Válek
Je osem hodín ráno
jablone kvitnú, psi strážia pri dverách
a vetry spia.
Odnechcelo sa mi myslieť na rýmy,
prezerám svoje svedomie
ako starý album s tvojimi fotografiami
ktorým sa už nepodobáš
a na ktoré si dávno zabudla.
Neboj sa, nebudem ťa dlho vyrušovať.
Všetko je v priadku,
k nohe zbraň!
Meglincselt
Miroslav Válek
Úgy tűnt, mintha kötélen lógnék,
gondolatok nélkül, szavak nélkül, erőtlen.
Egy fekete arc a csillagokra nézett;
fekete arc
és mindenki tőle rettegett.
Pedig az az arc csak csillagokat nézte.
Ne féljetek, a halott már nem mozdul.
Csak a szél,
csak a szél ringatja testem úgy.
Ahogy ringatja a fák levelét,
a virágot,
a gabonát,
s minden más egyebét.
Ne féljetek, a halott már nem mozdul.
Ó, bárcsak úgy járnátok el mellettem,
mintha soha nem is lettem volna.
Ó, bárcsak úgy járnátok el mellettem,
kézfogván egymást,
a csillagos eget kémlelve…
És bárcsak vidámak lennétek.
De mindenki fél tőlem,
mert olyan elhagyatott vagyok
és szörnyen magányos.
Miért fél tőlem mindenki,
amikor csak egyedül vagyok?
Lynčovaný
Miroslav Válek
Zdalo sa mi, že som visel na povraze,
bez myšlienok, bez slov, bez sily.
Čierna tvár sa pozerala do hviezd;
čierna tvár
a všetci sa jej desili.
Ale tá tvár dívala sa do hviezd.
Nebojte sa, mŕtvy sa už nepohne.
To len vietor,
to len vietor ma tak kníše.
Ako lístie na stromoch
a kvet
a obilie,
ako všetko inšie.
Nebojte sa, mŕtvy sa už nepohne.
Ó keby ste okolo mňa chodili,
akoby som nikdy ani nebol.
Ó keby ste okolo mňa chodili,
držali sa za ruky,
dívali sa na hviezdnaté nebo...
A keby ste boli veselí.
Ale každý sa ma bojí,
pretože som taký opustený
a tak strašne sám.
Prečo sa ma každý bojí,
keď som tu tak sám?
Felfoghatatlan dolgok
Miroslav Válek
Felfoghatatlan dolgok vannak köztünk.
„Mire való ez, és mire hasonlít?”
Az ujjakkal megpörgetett gyűrű végzi szuverén mozgását.
De az óra nem jár.
Almafa virágzik január végén.
De a tél nem múlt el.
Határozott érzés, mintha valaki hívna.
Az utca mégis üres.
És más dolgok is,
miket már százszor hallottunk:
„…azért hagyta el, mert szerette…”
„…egymás életét keserítették,
mert nem tudtak egymás nélkül élni…”
Honnan jönnek ezek a szavak
logikus magyarázat nélkül,
összefüggések nélkül,
érthetetlenül
és furcsán?
Felfoghatatlan dolgok,
fogadjatok magatok közé,
hatoljatok belém minden érzékszervemen át,
érintsük meg egymást,
ahogy vonós a húrokat.
Felfoghatatlan dolgok,
bennünk vagytok.
Némán mondom a szavakat,
s várom, hogy fellobbanj bennem.
Nepochopiteľné veci
Miroslav Válek
Nepochopiteľné veci medzi nami.
"Načo je to a čomu sa to podobá?"
Koliesko rozkrútené v prstoch vykonáva svoj zvrchovaný pohyb.
Ale hodiny nejdú.
Jabloň rozkvitnutá koncom januára.
Ale zima neprestáva.
Zreteľný pocit, že ťa niekto volá.
Ale ulica je prázdna.
A ešte iné veci,
stokrát počuté:
"...že ju nechal, lebo ju mal rád..."
"...strpčovali si život,
lebo nemohli bez seba vydržať..."
Odkiaľ prichádzajú tieto slová
bez logického odôvodnenia,
bez vzájomných súvislostí,
nepochopiteľné
a podivné?
Nepochopiteľné veci,
prijmite ma k sebe,
vstúpte do mňa všetkými zmyslami,
dotýkajme sa navzájom,
tak ako husieľ dotýka sa slák.
Nepochopiteľné veci,
vy ste v nás.
Vyslovujem si ticho slová
a čakám, tým sa zažnete.
Fonál
Miroslav Válek
A sónál is drágább az embernek a fonál,
amikor nincs mivel varrnia a foltot alant,
arra, amit rejteni kell ha belül fáj,
mint béna kar a kabát ujja alatt.
Zárj el mindent, ami ezerszer bánt.
Vérbe zárd a síró szót hát,
az élő értelem vizéből igyál,
ne nézd a sebeket, s a szívedet se már.
Hazudj azoknak, kik a szerelmükért szeretnek.
Ringasd meg a bánat éjjelén költészet harangjait.
Légy szivárvány az örök szomorú egeken,
idegen szív fölött, mely nem dúdolja lelked dalait.
Nite
Miroslav Válek
A nad soľ vzácnejšie sú pre človeka nite,
keď nemá, čím by prišil záplatu
na to, čo bolí, čo má zostať skrzté
jak chromá ruka pod rukávom kabátu.
Tisíckrát zamkni všetko, čo ťa trápi.
Do krvi zamkni slovo plačúce,
zo živej vody rozumu sa napi,
na jazvy nehľaď, nehľaď na srdce.
Tým, čo ťa ľúbia, pre ich lásku luhaj.
Rozkolíš zvony poézie v nociach tesknoty.
Na nebi smutných vyjdi ako dúha,
nad cudzím srdcom, ktoré nenôti.
Sakk
Miroslav Válek
Ha sokáig leülsz és sakkozol
hogy boldogan nyerj vagy veszíts,
ne feledd, a probléma mindig ott lohol,
mikor a jó és a rossz mérlegen áll feléd.
Ne mutasd meg ellenfelednek sarkadat,
s őrizd a dámát, akit úgy szeretsz.
Ne engedd egyedül kalandra,
messziről sok mindent nem tehetsz.
A játékban mindig akadnak törvények,
az ész erejét legyőzi az árulás hatalma.
A sakkban gyakran a lovak győznek;
de végül mattot csak a király kaphat.
Šachy
Miroslav Válek
Ak sadnete si z dlhej chvíle k šachom
pre šťastie lebo pre sklamanie hrať,
nezabúdajte, že je problém, na kom
záleží vaše šťastie či pád.
Neukazujte svojmu súperovi päty
a dámu strážte, ak ju máte rád.
Nepúšťajte ju samu na výlety
- nevieme nikdy, čo sa môže stať.
Nakoniec sa to zvrtne na zákone,
že silu umu zmôže sila zrád.
V partii často vyhrávajú kone;
jedine kráľ však môže dostať mat.
Fa
Miroslav Válek
Fekete tölgy jár az erdőben,
egyedül, mint egy ujjacska,
dörömböl a földbe,
rázza a fejét,
nincs nyugta.
Hidat talál
átmegy a városba,
lépked a gyepen,
beleütközik falakba,
lerombolja a házakat,
takarja szemét,
segítségért kiált.
Lábak dobogásával
mondjátok:
Mi ütött belé?
Mily jó fa!
Mondjátok! Mondjátok!
Van még más is,
jóságosok!
Mit tehet az ember
kiszakítván gyökereiből,
egyedül, mint egy ujj,
kétségbeesetten?
Keresi helyét a földön?
Keresi a nyugalmat?
Keresi a törhetetlen szép ágat,
Keresi a fát?
Fekete tölgy jár az erdőben,
kerüld el őt!
Strom
Miroslav Válek
Čierny dub chodí po lese
Sám ako prst
dupe do zeme
trasie hlavou
nemá pokoja
Nájde most
prejde do mesta
šliape po trávnikoch
vráža do stien
rúca domy
zakrýva si oči
volá o pomoc
Vlasy dupkom
hovoríte:
Čo sa zbláznil?
Taký dobrý strom!
Hovoríte! Hovoríte!
Sú ešte iné veci
dobráci!
Čo spraví človek
vytrhnutý z pôdy v ktorej žil
vyvrátený od koreňov
sám ako prst
zúfalý?
Hľadá svoje miesto na zemi?
Hľadá pokoj?
Hľadá pekný konár čo sa nezlomí
hľadá strom?
Čierny dub chodí po lese
Vyhýbajte sa mu!
Vashajlítók
Miroslav Válek
A Vuk Karadzsics utcában
a sarkon
két férfi acélrudakat hajligat.
Kissé költői mű lesz ez.
A vas, mint a vers, dacol az emberrel.
De a vers a vers mögött,
versről versre
s ez is egy egyedi vers.
Mindezen versek fölé,
a harmadik emeletre,
egy kék pont beköltözik.
Megsimogatja majd mind a négy falát:
Hisz mily szilárdnak épült,
és mennyi erő kell egy ilyen falnak.
Ha nagyobb izmaim lennének, én is vashajlítónak állnék.
Ohýbači železa
Miroslav Válek
Na ulici Vuka Karadžiča
na rohu
dvaja muži ohýbajú oceľové prúty.
Je to práca tak trocha básnická.
Železo jak verš sa vzpiera vôli človeka.
Ale verš za veršom,
verš za veršom,
a je z toho jedinečná báseň.
Nad všetky tie verše,
na tretie poschodie
sa nasťahuje modrooká pointa.
Bude hladkať svoje štyri steny:
Ako je to pevne postavené
a koľko len sily potrebuje taký múr.
Mať väčšie svaly, stal by som sa ohýbačom železa.
Probléma
Miroslav Válek
Te vagy szívem királynője, és én
a te hűen engedelmes alattvalód vagyok.
Mosolyoddal kötsz meg lasszóként,
mikor markodba csavargó szavakat suttogok.
S lehet, én vagyok a király a szívedben, ki tudhatá.
Ó, ki tudja, mikor lovadat nyeregbe foghatnád,
A te királyod vajon megmondaná:
Elveszett a kulcs, amivel a kaput nyithatnád.
Minő hiábavaló egy elveszett kulcsról e szavak!
Ím e probléma, mi engem igen zavar:
Ha bevehetetlen váramnak az a kulcsa lenne,
egyedül s éhesen zárnálak béle feledve.
Te enyém, uralkodni tanítottál kedvesem,
Engedelmességre én téged meg sohasem.
Problém
Miroslav Válek
Si v mojom srdci kráľovnou a ja som
tvoj poslušný a verný poddaný.
Úsmevom svojím pútaš ma jak lasom,
keď slová tulácke ti šepkám do dlaní.
A možno ja som v tvojom srdci kráľ, no ktovie.
Ach, kto vie, keď uvidí ťa sedlať koníka,
či tvoj kráľ a ako ti len povie:
Stratil sa kľúč, čo bránu odmyká.
Ach márne slová o stratenom klúči!
Tu je ten problém, ktorý ma tak mučí:
Mať k tomu kľúču nedobytný hrad,
tak ťa tam zamknem samotnú a hladnú.
Ty si ma, milá, naučila vládnuť,
ja som ťa nenaučil poslúchať.